HELLO, DAILY!
MI ÚJSÁG?
Eurotrade | Daily Furgon

ÚJ DAILY FURGON AZ OKOS MEGOLDÁS.

Az Iveco Daily Furgon korszerű és intelligens megoldásaival igazi társ az üzleti sikerhez: az új AIR-PRO család úttörő az iparágban az elsőként bevezetett innovatív légrugós felfüggesztéssel és a fülkében található joystickkal egyszerűen irányítható elektronikus vezérléssel, amely növeli a vezetési kényelmet, védi a sofőrt és a rakományt, illetve alkalmazkodik a változatos munkakörülményekhez is.

Az Iveco Daily Furgon az első olyan könnyű haszongépjármű, amelynek üléspárnája, háttámlája és fejtámlája memóriahabból készült, illetve amely lehetővé teszi, hogy a járművezető hangvezérléssel is irányíthassa járműve funkcióit – a továbbfejlesztett connectivity csomag pedig biztosítja a személyre szabott szolgáltatások folyamatosan bővülő, pontosan a jármű használatához szükséges és az Ön igényeihez igazodó palettáját.

ELÉG KEMÉNY A LEGNEHEZEBB FELADATOKRA
az új Iveco Daily-vel gyorsan és hatékonyan végezheti el a legnehezebb feladatokat is, így időt takaríthat meg és növelheti vállalkozása hatékonyságát – a környezet kímélésével együtt.

KATEGÓRIA ELSŐ TELJESÍTMÉNY A TELJES ÉLETTARTAM ALATT
nyugodtan számíthat a Daily-re, hogy hosszú éveken át kategóriáját vezető teljesítményt nyújtson a fejlett sebességváltó, a kiemelkedően hatékony motor, az üzemanyag-takarékosság és az alacsony üzemeltetési költségek által.

Eurotrade | Daily Furgon
Ajánlatok
Eurotrade | Daily Furgon
Katalógus
Eurotrade | Daily Furgon
További információk
Eurotrade | Daily Furgon


Eurotrade | Daily Furgon

HELLO, DAILY! MI ÚJSÁG?

Eurotrade | Daily Furgon
AIR PRO
FELFÜGGESZTÉS
Eurotrade | Daily Furgon
Eurotrade | Daily Furgon
ÚJ MANUÁLIS SEBESSÉGVÁLTÓ
ÉS OPTIMALIZÁLT MOTOROK
Eurotrade | Daily Furgon
Eurotrade | Daily Furgon
IVECO DRIVER PAL
THROUGH AMAZON ALEXA
Eurotrade | Daily Furgon
Eurotrade | Daily Furgon

PÁRATLANUL KÉNYELMES ÜLÉSEK

ÚJ ÜLÉSEK

Az első könnyű haszonjármű, amelynek üléspárnája, háttámlája és fejtámlája memóriahabból készült:

  • A nyomáspontok 30%-os csökkentése nagyobb kényelmet és a hátfájás kockázatának mérséklését eredményezi.
  • A 15 mm-el nagyobb habtartalom az oldalsó elemeken javítja a biztonságot és a vezetési élményt.
  • A 20 mm-el hosszabb és 15 mm-rel vastagabb első párna jobb lábtámasztást biztosít.
  • Teljesen újratervezett ülések és kartámaszok a gyakori ki- és beszállásokra optimalizálva.
PONTOS VÁLTÁS

Abszolút vezetési élmény

ÚJ MANUÁLIS SEBESSÉGVÁLTÓ

A Daily új manuális sebességváltója kiváló vezetési élményt nyújt, a kategória legjobb váltási élményével és kapcsolási pontosságával: a korábbi modellekhez képest 50%-kal csökkentett holtjáték, 350.000 km-ig nem szükséges a váltóolaj csere, a kuplung élettartama 18%-kal meghosszabbodott a 2,3 literes motorok esetében.

IVECO Daily - Manual Gearshift

✔︎ KORSZERŰ VÁLTÁSI KÉNYELEM
✔︎ A KATEGÓRIA LEGPRECÍZEBB VÁLTÓJA
✔︎ MAGASABB HATÉKONYSÁG
✔︎ ÚJ, TELJESEN SZINTETIKUS OLAJ
✔︎ KIVÁLÓ NYOMATÉK-TÖMEG ELOSZTÁS (8,8 Nm/kg)
✔︎ MEGNÖVELT NYOMATÉK (+15%)

HI-MATIC

ABSZOLÚT VEZETÉSI ÉLMÉNY

  • 8 fokozatú automata sebességváltó, amely az ergonomikus, többfunkciós váltókarral az tökéletes vezetési élményt szolgálja.
  • Széles körű motorválaszték, kétféle lökettérfogatú motorral (2,3 literes és 3,0 literes), 136-207 lóerő közötti teljesítménnyel, amely minden feladatra megoldást kínál.
  • Fenntartható vezetési élmény sűrített földgáz meghajtással a Daily CNG termékcsaládban, amely a Daily HI-MATIC teljesítményének, hatékonyságának és kényelmének minden előnyét kínálja az IVECO földgáz-technológiájának fenntarthatóságával és az alacsony üzemeltetési költségekkel párosítva.
  • Kapcsolható ECO és Power üzemmód, valamint Start & Stop funkció, a 2,3 literes motor esetében szériafelszereltségként.
  • Adaptív sebességváltás, amelynek segítségével a megfelelő fokozatba kevesebb mint 200 ezredmásodperc alatt, észrevétlenül kapcsol át a váltó.
Eurotrade | Daily Furgon
OPTIMALIZÁLT MOTOROK

Teljesítményre tervezve

Eurotrade | Daily Furgon

​AKÁR 6%-OS ÜZEMANYAG-MEGTAKARÍTÁS
Az új Iveco Daily motorjai kiemelkednek takarékosságukkal: a 2,3 literes motorral akár 6%-os üzemanyag-megtakarítás érhető el (WLTP ciklus) a közös nyomócsöves rendszerben az égés hatékonyságát javító 25%-os nyomásnövekedésnek (2000 bar) és a jobb hőmechanikai ellenállással rendelkező új acél dugattyúknak köszönhetően.

OPTIMALIZÁLT MOTORCSALÁD
Akár 6%-os üzemanyag-megtakarítás a 2,3 literes motoron (WLTP-ciklus), és akár 15%-os nyomatéknövekedés a megterhelő feladatokhoz és 1-es megfelelőségi tényezővel, még az Euro 6 követelményein is felül.

LENDÜLETET AD AMBÍCIÓINAK
Az új Iveco Daily széles motorkínálatával mindig a feladatnak megfelelő teljesítményt választhat: biztos lehet benne, hogy a munka hatékony elvégzéséhez elegendő teljesítmény, vonóerő, teherbíró képesség és reaktivitás áll rendelkezésére – és mindemellett élvezheti az alacsony fenntartási költségeket is. A teljesen újratervezett, kettős SCR technológiával ellátott utókezelő rendszer fenntartja a korábbi modellek széleskörű felépítményezhetőségi lehetőségeit. Továbbá biztosítja az Euro VI-E és az Euro 6-D Final szabványnak való megfelelést 1-es megfelelőségi tényezővel, tehát a jövő szabványaira is felkészített megfelelés biztosított a teljes élettartam alatt, valós vezetési körülmények között.

MOTOR KIVÁLASZTÁSA

2.3-litre FIA engine Euro 6D Light Duty

KERESKEDELMI JELÖLÉS120140160
TELJESÍTMÉNY (LE)116
(86 kW)
136
(101 kW)
156
(116 kW)
FORGATÓNYOMATÉK (Nm)340370400
TURBÓFELTÖLTÉSe-VGT
SEBESSÉGVÁLTÓHI-MATIC / MANUÁLIS
e-VGT: Electronikus változó geometriájú turbófeltöltő (Electronic Variable Geometry Turbocharger)

2.3-litre FIA engine Euro 6D Heavy Duty

KERESKEDELMI JELÖLÉS140160
TELJESÍTMÉNY (LE)136
(101 kW)
156
(116 kW)
FORGATÓNYOMATÉK (Nm)370400
TURBÓFELTÖLTÉSe-VGT
SEBESSÉGVÁLTÓHI-MATIC / MANUÁLIS
e-VGT: Electronikus változó geometriájú turbófeltöltő (Electronic Variable Geometry Turbocharger)

3.0-litre FIC engine Euro 6D Heavy Duty

KERESKEDELMI JELÖLÉS160180210
TELJESÍTMÉNY (LE)160
(119 kW)
176
(131 kW)
207
(154 kW)
FORGATÓNYOMATÉK (Nm)400430470
TURBÓFELTÖLTÉSVGTVGTe-VGT
SEBESSÉGVÁLTÓMANUÁLISHI-MATIC /
MANUÁLIS
HI-MATIC

VGT: Változó geometriájú turbófeltöltő (Variable Geometry Turbocharger)
e-VGT: Electronikus változó geometriájú turbófeltöltő (Electronic Variable Geometry Turbocharger)

3.0-litre FIC engine Euro 6D Heavy Duty CNG*

KERESKEDELMI JELÖLÉSCNG
TELJESÍTMÉNY (LE)136
(101 kW)
FORGATÓNYOMATÉK (Nm)350
TURBÓFELTÖLTÉSWG
SEBESSÉGVÁLTÓHI-MATIC /
MANUÁLIS
* Sűrített földgázüzemű (CNG); WG: wastegate-szelep.

BELSŐ TÉR ÉS VEZETÉSI ÉLMÉNY

A vezető köré tervezve

PÁRATLAN KÉNYELEM

Eurotrade | Daily Furgon

Új ülések

A memóriahabos ülések, hát- és fejtámlák maximális kényelmet biztosítanak.

Eurotrade | Daily Furgon

Felhasználóbarát és kézreeső kezelőfelület

A nagy felbontású, színes kijelzős műszerfal visszajelző felhasználóbarát, egyszerűen kezelhető felületet biztosít, amely rendkívül egyszerűvé teszi a Daily vezérlését és a jármű valamennyi fontos beállításának gyors elérését.

Eurotrade | Daily Furgon

Kényelmes és hatékony parkolás

Az elektromos rögzítőfék automatikusan bekapcsol, amikor leparkol és kikapcsol, amikor készen áll az indulásra. Hatékony időmegtakarítás a városi, több megállóból álló fuvaroknál, például csomagkézbesítésnél.

Eurotrade | Daily Furgon

Páratlan kényelem és ergonómia

Az új Iveco Daily fülkés alváz kormányműve tengelyirányban és dőlésszögben is állítható, így beállítható a tökéletes vezetési pozíció a páratlan kényelem és ergonómia érdekében.

Eurotrade | Daily Furgon

Egyenletes, könnyed manőverezés

Az elektromos szervokormány hihetetlenül pontos és precízen reagál a vezető valamennyi mozdulatára. Az egyedülálló City Mode funkció akár 70%-kal tovább csökkenti a kormányzáshoz szükséges erőkifejtést.

Eurotrade | Daily Furgon

Praktikus munkaállomás

A középső utasülés kihúzható asztala praktikus és kényelmes alátámasztást nyújt a papírmunka elvégzéséhez.

FEJLETT VEZETŐI SEGÉDRENDSZEREK

Összpontosítson a munkájára teljes biztonságban

BIZTONSÁGOS, STRESSZMENTES VEZETÉSI ÉLMÉNY

Az Iveco Daily Furgon fejlett vezetői segédrendszerei támogatják a nehéz helyzetekben, és leveszik a stresszt a válláról nagy forgalomban.

Élvezze a kevésbé megterhelő vezetés és a nagyobb biztonság előnyeit.

DAILY ADAS

Eurotrade | Daily Furgon

TRACTION PLUS 

Biztos tapadás csúszós utakon is

Eurotrade | Daily Furgon

AEBS és CITY BRAKE PRO

Ütközésmegelőzés a városi forgalomban

Eurotrade | Daily Furgon

PROAKTÍV SÁVTARTÓ ASSZISZTENS

Mindig a sávban marad

Eurotrade | Daily Furgon

OLDALSZÉL ASSZISZTENS

Stabilitás erős oldalszélben is

Eurotrade | Daily Furgon

ACC

Adaptív tempomat: haladjon teljes biztonságban az utakon

Eurotrade | Daily Furgon

LEJTMENETVEZÉRLÉS

Vezessen biztonságosan meredek lejtőkön

Eurotrade | Daily Furgon

TORLÓDÁSI ASSZISZTENS

Stresszmentes vezetés a legnagyobb dugóban is

CONNECTIVITY ÉS SZOLGÁLTATÁSOK

Üdvözöljük az IVECO connected szolgáltatások világában

ISMERJE MEG AZ IVECO VEZETÉSI SEGÉDET

Eurotrade | Daily Furgon
IVECO DRIVER PAL
Eurotrade | Daily Furgon
Eurotrade | Daily Furgon
MYCOMMUNITY
Eurotrade | Daily Furgon
Eurotrade | Daily Furgon
MYIVECO
Eurotrade | Daily Furgon
Eurotrade | Daily Furgon

CONNECTIVITY SZOLGÁLTATÁSOK

A Daily connectivity funkciói megnyitják az IVECO ON integrált szolgáltatásainak és fuvarozási megoldásainak új világát, amelyeket arra terveztek, hogy megkönnyítsék életét és maximalizálják vállalkozása hatékonyságát:

MMAXIMALIZÁJA A DAILY MUNKAIDEJÉT
A Daily csatlakozik az IVECO Control Room-hoz, ami folyamatosan figyelemmel kíséri a jármű teljesítményét és a távdiagnosztika segítségével megelőző intézkedéseket tud futtatni, hogy a Daily a lehető legtovább úton lehessen.

OPTIMALIZÁLJA FLOTTÁJA TELJESÍTMÉNYÉT
A MYDAILY segítségével valós időben, az íróasztal mellől vagy útközben is figyelemmel kísérheti Daily járművét, és a hatékonyság maximalizálása érdekében ütemezheti a szervizelést, a Smart Reports funkcióval pedig gondoskodhat járműve kiváló állapotáról és üzemanyag-hatékonyságáról.

EASY DAILY APP
Az új IVECO ON Easy Daily alkalmazást úgy tervezték, hogy megkönnyítse az IVECO Daily sofőrök munkáját. Segítségével megtekintheti a Driving Style Evaluation eszköz jelentéseit, aktiválhatja az IVECO Assistance Non-Stop szolgáltatást, és távolról hozzáférhet járműve diagnosztikai információihoz. Egyszerűen.

KEZELJE FLOTTÁJÁT KÖNNYEDÉN
Választása szerint használhatja a Daily átfogó flottakezelési megoldásait, vagy alkalmazhatja saját rendszerét, amely zökkenőmentesen összekapcsolódik a jármű webes API felületével.

TECHNOLÓGIA AZ ÖN SZOLGÁLATÁBAN

INTUITÍV KEZELŐFELÜLET
Nagy felbontású színes kijelző műszerfal visszajelző, világos és felhasználóbarát kezelőfelület, intuitívan megtalálható beállítások, könnyű hozzáférés az információkhoz.

VALÓS IDEJŰ GUMINYOMÁS-ELLENŐRZÉS
Guminyomás-adatok megjelenítése a műszerfal visszajelzőn, az optimális abroncsnyomás fenntartása, biztonságos vezetés és üzemanyag-megtakarítás. Egyaránt elérhető a szimpla- és duplakerekes modellekhez.

Eurotrade | Daily Furgon

MYIVECO INFOTAINMENT RENDSZER
Világos kijelző 7″-os képernyővel, DAB rádióval, vezetési stílus értékeléssel, mobileszköz-tükrözéssel és hátsó kamerakijelzővel.

MYIVECO INFOTAINMENT TOMTOM® RENDSZERREL
Teherautó navigáció, valós idejű forgalmi adatok, sebességkorlátozásra vonatkozó figyelmeztetések, sebességmérő kamerák és hangutasítások.

DAILY CNG

A fenntarthatóság bajnoka

Eurotrade | Daily Furgon

DAILY CNG

Az új Iveco Daily CNG (Compressed Natual Gas – sűrített földgáz) a tökéletes megoldás a zöld, gázüzemű fuvarozáshoz – legyen szó bármilyen feladatról. Szabadítsa fel vállalkozását a környezetvédelmi előírások korlátai alól, hogy korlátlanul fuvarozhasson városközpontokban és a forgalmas belvárosban is – csökkentse környezeti lábnyomát a közel nulla CO2-kibocsátással. Tankolja a Daily CNG-t biometánnal és lendítse fel vállalkozását a 3,0 literes CNG-motor 136 lóerős teljesítményével és 350 Nm-es nyomatékával.

DAILY HI-MATIC CNG: FENNTARTHATÓ MEGOLDÁS, TÖKÉLETES VEZETÉSI ÉLMÉNY
Törjön új utat a kényelem és a fenntarthatóság terén az osztályelső földgázüzemű, 8 sebességes automata váltóval ellátott járművével. Csökkentse az üzemanyag-fogyasztást a HI-MATIC sebességváltó és a CNG-motor kombinálásával.

DUPLAFÜLKÉS FURGON ÉS DAILY 4X4

Csapatmunka teljes kényelemben

CSAPATMUNKA

Eurotrade | Daily Furgon
Csapatmunka teljes kényelemben
A Daily Duplafülkés Furgon ideális megoldás a biztonságos, kényelmes és hatékony személy- és áruszállításra.

Három vagy négy személyes hátsó üléssort konfigurálhat, 3-pontos biztonsági övekkel és fejtámlákkal.

A Daily Duplafülkés Furgon előnye, hogy a vezetőfülke elején a tetőkárpitban további tárolóhelyeket és még számos további, könnyen hozzáférhető tárolórekeszt is biztosít az üléseken és az oldalajtóban. A Daily Duplafülkés Furgon 3,5 tonnás össztömeggel, szimpla- vagy duplakerekes konfigurációban érhető el.

Eurotrade | Daily Furgon
Kiszállítás bármilyen terepen

Számíthat az új Iveco Daily 4×4-re, ami kényelmesen és biztonságosan eljuttatja sofőrt és rakományát a célállomásra, bármilyen nehéz is legyen az odavezető út.

Semmilyen terep nem lehet kihívás az akár 7 tonna teljes össztömegű, on- és off-road változatokban és a tágas, 9 és 18 m3 közötti raktérrel elérhető Daily 4×4 számára. A kifejezetten a Daily 4×4 számára kifejlesztett ABS és ESP segítségével a biztonság garantált.

GALÉRIA

Hello, Daily! Mi újság?

Eurotrade | Daily Furgon

IVECO ON
Az integrált szolgáltatások és szállítási megoldások új világa, amelyet az IVECO azért hozott létre, hogy vállalkozását versenyképesebbé, jövedelmezőbbé, fenntarthatóbbá és egyszerűbben irányíthatóbbá tegye.

Eurotrade | Daily Furgon
Személyre szabott prémium szolgáltatások Az IVECO konnektivitás egy új, egyedileg összeállítható szolgáltatáscsomag, amely segít optimalizálni a flotta teljesítményét és hatékonyságát.
Eurotrade | Daily Furgon

KONFIGURÁTOR
Állítsa össze a tökéletes partnerét vállalkozásához!​​​

TUDJON MEG TÖBBET
Kérjük, adja meg adatait, hogy többet megtudjunk a kérdéséről. Szakértőnk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

MARKETING AKTIVITÁSOK
Adataim az Eurotrade Kft. általi automatizált vagy elektronikus úton történő feldolgozása többek+ között levélben vagy e-mailben, telefonon (pl. automatikus telefonhívások, SMS, MMS, fax) és bármely más módon (pl. weboldalak, mobilalkalmazások), kereskedelmi kommunikáció, valamint termékek és szolgáltatások reklámozása céljából.

MARKETING HARMADIK FÉL ÁLTAL
Adataim közlése Eurotrade Kft. részére és feldolgozása kereskedelmi kommunikáció, valamint termékek és+ szolgáltatások reklámozása, illetve piackutatás céljából.

A *-gal jelölt részek kitöltése kötelező